Szuperszónikus

     Az előző beszámoló végén említettük, hogy meglátogatott minket két fura nevű, ám szerethető szuperhős. Mint kiderült Egyszarvú barátunk küldte őket, hogy felkészítsenek minket. Hogy mire is? Hát arra, hogy mi is szuperhősök lehessünk! Juhejjjj! :)
     Annafantasztika és Orsolyisztika a Szivárvány társaságtól érkeztek, ahol maga Egyszarvú is tevékenykedik. Első találkozásunkkor elmesélték, hogy ők is részt vettek ezeken az elkészítőkön, ezáltal lettek szuperhősök. Ahhoz, hogy lássuk hol tartunk épp a folyamatban, a szobánkban folyamatosan „épül“ egy szivárvány.

 

    Először a piros színsáv, aztán a narancssárga a következő felkészítőn pedig már a sárga szín fog megjelenni. Ha az összes szín megjelenik, az azt jelenti, hogy befejeztük a kiképzést. A színek mellett mindig „kirajzolódnak" különböző felhőcskék, amiken sok-sok titkos dolog van (sajnos nem árulhatjuk el a nagyvilágnak), amiket ha véghez viszünk, akkor jön az új szín. Mi válasszuk ki, hogy melyiket  szeretnénk megcsinálni, így a jókedv garantált. ;)


     Természetesen minden szuperhősnek kell egy név, amivel járhatja a világot. A bóhóchalak nagyon hamar kitaláltak a sajátjukat, sőt azt is, hogy mi lesz a szupererejük. A képzés lényege, hogy megtanuljuk tenni a jót, segíteni akinek kell. Beszéltem a szuperhősökkel, állítólag jól haladnak a kis lurkók a cél felé! :)