Nagyon Vadon, avagy a kürti cserkészek egy délutánja a csúzi „vadonban“


„Ha nem esett volna, nem is lett volna olyan jó!“ – foglalhatnánk össze röviden a kürti 22. Majer István cserkészcsapat májusi csapatkirándulását. Na de ne szaladjunk úgy előre, és ne is érjük be ennyivel!
33. Ennyien szálltunk fel – sárga- és zöldnyakkendősök – a Kürtre érkező, teljesen üres buszra, és indultunk Csúzra 2018. május 19-én, szombaton nem sokkal ebéd után. A nap hét ágra sütött, mi pedig izgatottak voltunk. +3. Ennyivel lettünk többen Fűrön. (Akkor mennyien is voltunk összesen? :D) A sofőr bácsi olyan jó fej volt, hogy miután elmondtuk neki, hova tartunk, kitett minket mindjárt a csúzi táblánál, a vadászházhoz vezető út elején. Megérkeztünk.

 

 

Miután megbizonyosodtunk róla, hogy mindenki leszállt a buszról, menetelve, énekszóval elindultunk. Út közben magunkba szívtuk a virágzó bodza és hárs illatát, és a fejfedőt otthonfelejtő (ejnyebejnye!) kreatív cserkészeink kipróbálhatták, mennyire véd egy lapulevél a naptól. A csúzi vadászháznál már vártak bennünket. Roman, Marian és Robi, a 3 vadász, na és persze a 2 négylábú: Lara és Alan. Bemutatkoztunk egymásnak, szusszantunk egyet, majd a Jóisten áldását kérve játszottunk közösen a zöld fűben. Zsófi és Sári jóvoltából kiderült, hogy a legtöbben a csapatból a palacsintát és a pizzát szeretjük, és hogy a lányok nálunk inkább a kék szín kedvelői, mint a rózsaszíné.(Bizonyám! ) Így hát vidám hangulatban kezdődött a Nagyon Vadon-forgó, amely során Roman, a helyi vadász, kedves vendéglátónk bevezetett bennünket a vadászélet rejtelmeibe (végre megtanultunk, hogy az őz nem lányszarvas, a szarvas pedig nem fiúőz :D); Dórinak és Annának köszönhetően tökéletesítettük ritmusérzékünket és most már fejből fújjuk az Apacukát (ezt a videó is bizonyítja! ;); Tamás és Dani pedig ügyességünket rendhagyó módon próbára téve elevenítette fel tudásunkat az erdőről és lakóiról. Arra is volt időnk, hogy barátkozzuk Larával és Alannal, és hogy a kíváncsiak távcsővel nézzenek körbe a csodaszép tájon, a nagyok és bátrak pedig kipróbálják, milyen (nehéz) vadászpuskával lőni. Ennyi okossággal a fejünkben vágtunk neki erdei sétánknak, amely során Marian és Robi voltak a vezetőink. Láttunk vadetetőt, és elmentünk egy magasan álló, szép zöldre festett vadászleshez, ahova a vakmerőek fel is másztak egyenként. Gyönyörű látvány tárult elénk! Természetesen nem maradhatott el a csoportkép.

 

Az erdőn keresztül indultunk el a buszmegállóhoz. Izgalmas volt a fák, bokrok között libasorban bandukolni. Aztán megérkezett az égi áldás. És csak nem akart elállni. Persze egyre vizesebbek voltunk, és a sár is egyre nagyobb. De ez csak fokozta a hangulatunkat. A vadászháznál csatakiáltással köszöntük meg a vadászoknak az együtt töltött délutánt. Mire a buszmegállóba értünk, már nem számított, mennyire vagyunk vizesek. A sok pozsonyi jelzésű, valószínűleg egy esküvőre tartó kiöltözött autósnak vidám látványt okozhattunk, főleg, hogy mosolyogva integettünk nekik. És tényleg: „Ha nem esett volna, nem is lett volna olyan jó!“ Ráadásul most már biztosak lehetünk benne, hogy 36 cserkész tuti van a csapatban, mert ahogy Zsuzsi mondta: „Addig nem is vagy igazi cserkész, amíg meg nem ázol egyszer rendesen!“


A beszámolót készítette: Szendi Tündi, a kirándulás egyik koordinátora

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés