Egy kis kirándulás

Készült: 2017. február 04. szombat, 22:49

Egy szép napos januári délutánon őrsünkben megvalósítottuk bakancslistánk egyik fő pontját, azaz a túrázást. Igaz, nem mentünk messzire, a szőlőhegy felé vettük utunkat.


Délután 2 órakor találkoztunk a templom előtt, innen indult el kis kalandunk. Hideg időt fogtunk ki, de szerencsénkre a fagy ellenére nagyon szépen sütött a nap, jobb napot nem is választhattunk volna. Lassan mindenki megérkezett, s el is kedhettük utunkat. A szőlőhegy felé vezető út csupa jég volt, megesett, hogy egyikünk-másikunk megcsúszott, sőt borult is egy jókorát, de ez nem szegte kedvünket, sőt! Bejártuk a középhegyet, megnéztük az útszéli feszületet és a védőszenteket, jókedvűen csúszkáltunk a megfagyott tócsákon, dombokon. Kissé átfagyva érkeztünk meg egy kis muffinsütögetésre, 2 fajta is készült, kókuszos és csokis-meggyes, igazán finomra sikeredtek, jól be is laktunk belőlük.
Végül kissé elfáradva, de jókedvűen térhettünk haza, listánk két pontját is sikerült ezzel a délutánnal teljesítenünk- a túrát és a sütisütést is.