A Menyét-szerelem és az őrsi szellem

Készült: 2016. augusztus 24. szerda, 13:01

A Pitypang őrs, ebben a felállásban egy éve működik. Öt csodás pitypangleányt vezetünk ketten, és minden őrsi egy örömünnep számunkra. Folyton vidámkodunk, énekelünk, játszunk, sok-sok őrültséget összehordunk. :) Természetesen helyet kapnak a komolyabb beszélgetések is, tudjuk, hogy mindig számíthatunk egymásra. A következő cserkészévben sajnos már egyel kevesebben leszünk az őrsiken, mivel Zsófi pitypangszál messzebbre költözik, és így nem tud majd rendszeresen meglátogatni minket. Természetesen még így is pitypang-tag marad, csak már kevesebbszer fogjuk látni. Épp ezért úgy döntöttünk, csinálunk még egy nagy bulit így közösen!

 

Csütörtök délután összegyűltünk a cserkészotthon előtt, majd onnan indultunk fel a szőlőhegyre, ahol egy éjszakát töltöttünk egy gyönyörű, sárga pincécskében. Az út vidáman telt, bár alig bírtuk felvonszolni azt a sok finomságot, amikkel az anyukáink felpakoltak minket. Szerintem egy hétre elegendő étel volt nálunk. :)
Mikor nagy nehezen kinyitottuk a pince ajtaját, azonnal sikítások hallatszottak. A sikolyok magyarázata az volt, hogy benn a festmények mellett kitömött állatok is díszítették a termet. Először kissé nehezen barátkoztak meg a menyéttel és a baglyocskával, később aztán már el is neveztük őket – tehát névszerint Menyi és Uhu – majd végül kiderült az is, hogy a menyétke nem kicsit rokonszenves számunkra.. :)

Miután túltettük magunkat az állatok okozta kisebb traumán, végre észrevettük, hogy az asztalon egy levél vár reánk. Történetesen az őrsi szellem írt nekünk, miszerint nagyon büszke ránk, hogy ilyen összetartó, barátságos, mosolygós őrs vagyunk, és jutalomként el is rejtett nekünk egy kincset falunk legnagyobb fájánál.
Nos ekkor egy kisebb vita keletkezett, vajon melyik lehet falunk legnagyobb fája és merre is kell indulni feléje, de végül sikerült megegyeznünk. Útnak is indultunk gyorsan. Kisebb-nagyobb akadályokkal fel is jutottunk a szóban forgó fához, majd a lányok úgy döntöttek, hogy együtt kel odaérnünk. Ezért kézen fogtuk egymást és szépen odasétáltunk a valóban terebélyes fához. Aztán persze mikor meglátták, hogy valami lóg róla, már szaladtak is, hogy minél hamarabb megfejtsék, mi is lehet az. Egy nagy piros szivecske lógott az egyik ágról. Egy kicsit magasan, ezért csapatmunkával kellett leszednünk onnan, ami szerencsére sikerült is. A szivecske közepén egy vidám fotó volt rólunk, hátulján pedig üzenetet hagyott nekünk az őrsi szellem: „A legnagyobb kincs, bizony Ti vagytok egymásnak. Ne féljetek, hiszen mindig számíthattok majd egymásra és bármerre is visz majd utatok, a pitypangok közé mindig visszatérhettek.“

A lányok pedig megértették, hogy valóban mennyit jelent a barátság, az összetartozás, az őrs. Ezután történt egy kis titkos ceremónia, amit sajnos nem oszthatok meg veletek, de ne féljetek, semmiféle égő áldozatot nem ajánlottunk fel a pitypang virág szellemének, sőt, még vérszerződést sem kötöttünk. :)
 
Aztán természetesen jött a közös fotózkodás, és indultunk is vissza, hiszen már vacsoraidő volt. Tüzet raktunk és közösen előkészítettük a finom kis „špekačkykat“. A sütés már egy kicsit bonyolultabb feladat volt, mert a húsok valahogy mindig leugráltak a nyársról. Viszont a szénné égett virsliket járulékos veszteségként fogtuk fel.
Mikor már az összes hús kisült, hatalmas lakomát csaptunk! Bár a vacsit nehezítette kicsit, hogy annyit nevettünk közben, hogy már a hasunk is beléfájdult :) A husik után aztán jött a meglepetés, egy finom, csokis pitypang-torta. A lányok közt kitörő sikert aratott szerencsére. Itt még viszont nem volt vége a meglepetések sorának.  A szekrényből előkerült egy finom Violettás pezsgő is, amit ha lehet még nagyobb sikoly fogadott. Nagy durranással nyílt ki, majd a pohárköszöntő után gyorsan el is fogyott.

 

Vacsi után Lilitől sajnos el kellett búcsúznunk, ami kb. úgy nézett ki, mintha a háborúba küldtük volna. Ölelésekkel, jókivánságokkal köszöntünk el tőle, az autó után pedig még sokáig integettünk, már csak a kis hímzett keszkenők hiányoztak. :) 
Az este az emeleten folytatódott, ahol is nagy kínok és nyavalygások közepette elkészítettük a gyönyörű makramé-nyakkendőgyűrűnket. Az egész folyamat alatt csak azt lehetett hallani, hogy „Sári, most melyik feléről megyek? Zsuzsi, melyik oldal jön most?“ Türelem-próbáló volt ez a fonás, viszont a végére már nagyon belejött mindenki, és csodaszép nyakkendőgyűrűk készültek.
A lányok közben kitalálták, hogy ők mindenképpen szeretnének tábortüzet jelenetekkel. Ezért hát újra felélesztettük a lángokat és a „Túra az erdőben“ címszó alatt fantasztikus jelenetek játszódtak le. Énekeltünk kicsit, játszottunk kicsit, majd besiettünk, hogy még maradjon idő a mesenézésre. Mindenki kényelmesen elhelyezkedett, tortával, kuglóffal a kézben, és már jöhetett is a filmezés.
A közepe felé már mindenki laposakat pislogott, ezért aztán takarodót fújtunk, és fél óra múlva már mindenki az igazak álmát aludta.

 

Ez a kis pizsamaparti nagyon szép emlékként marad meg majd a Pitypang őrs számára. Úgy érzem kellőképpen elbúcsúztattuk Zsófit és megegyeztünk, hogy mostantól minden éven tartunk egy Pitypang-pizsipartit közösen.  Én már alig várom a jövőévit! :) Majd arról is írunk Nektek, de addig is, a Menyi legyen veletek!