Élünk és virulunk

Készült: 2015. július 06. hétfő, 04:36

 

 

Sziasztok, kedves otthoniak!

Ne féljetek, nem vagyunk ám elveszve, csak annyira élvezzük a természet közelségét, hogy már rég elfedtük, miféle technikai vívmányok vettek minket körbe a tábor előtti napokban.

Bizony, mi már 3. napja táborozunk. A palásti rét majd 70 cserkész zsivalyától hangos. A gyerekek izgatottan érkeztek meg pénteken és friss erővel kezdtek bele táborunk felépítésébe. Kettőt pislogtunk és már álltak is a sátrak, csajkatartók, lavórtartók. A játékok alatt megismertünk egymást és ma már nincs is olyan ember, akinek ne tudnánk a nevét, ha a réten összefutunk vele.

Ismerőseink és újdonsült barátaink mellett különleges emberekkel is találkozhattunk. A tábor egy komoly bűnügyi helyszínné változott, mikor is a Turul múzeumból rejtélyes módon eltűnt a Cserkész kódex. Vagyis tulajdonképpen a kódex megmaradt, de tartalma köddé vált. A táborlakók minden erővel azon vannak, hogy kinyomozzák, vajon ki is tette ezt a szörnyűséges tettet. Segítségükre egy nyomozó csapat sietett, akik helyszíneltek és vallattak. A múzeum dolgozói szintén együttműködnek, és próbálják feleleveníteni a kódex tartalmát. Így sikerült találkoznunk Bi-Pi-vel, a világ főcserkészével valamint Sík Sándorral.

A komoly nyomozás mellett természetesen pihenésre is van időnk. Ezt bizonyítja a tegnapi hatttaalmaaas patakcsata, ahol test nem maradt szárazon. Ez különösen jól esett mindenkinek, hiszen a napokban rekkentő hőség van. Szerencsénkre frissülni tudunk az erdőben is, patakban is.

 Persze az igazi nyomozóknak figyelmesnek kell lenniük, és mivel a terep most egy erdő, elhívtunk egy erdészt, aki megtanította, hogyan tájékozódjunk, hogyan éljünk túl az erdőben. A gyerekeknek annyi kérdésük volt, hogy Detti azt sem tudta hová kapja a fejét.

Minden nap fénypontja a tábortűz, amelyek idén különlegesebbek, mint bármikor máskor. Ennek oka nem más, mint a gyermekek végtelen kreativitása. Tábortüzeink fantasztikus  hangulatban telnek, alig győzzük dicsérni a jeleneteket. Ha már az első két tábortűz ennyire csodás hangulatban telt, el sem tudjuk képzelni, milyenek lesznek a következőek.

Reméljük mihamarabb tudunk majd jelentkezni, mindannyian rendben vagyunk, és üdvözöljük az otthoniakat. Ne féljetek, ennél jobb helyen nem is lehetnénk.

Üdvözlettel: A táborlakók